Vissza

Fényszóró


Fényszóró választás, vásárlás online



Noha az autó fényszóró nélkül is működik és eljuttat minket egyik pontból a másikba, azt azért kijelenthetjük ha a biztonságot nézzük, hogy a fékek, a biztonsági öv, és a légzsák mellett ez az egyik legfontosabb eleme gépjárművünknek.

A fényszórók négy fő részből állnak: a fényszóró háza, a fényforrás, a búra, valamint az optikai részek.

  • fényszóró házának alapvető feladata:óv a porral és a vízzel, és az ütésekkel szemben is. Ebben a házban helyezik el a fényforrást és az optikai elemeket.
  • A fényforrás lehet halogén, xenon vagy LED.
  • búra nem csak a fényforrás védelmében játszik szerepet, hanem a fény szórásában is.
  • Az optikai elemek közé a reflektortükör, illetve a vetítőlencse tartoznak – a lencse nem mindegyik fényszóróban található meg. Az optikai elemek azt a célt szolgálják, hogy a fény sugarának a mérete, valamint az útja megfelelő legyen.

A fényszórók típusai

Parabolatükrös fényszóró: Itt eleinte hagyományos bilux izzókat használtak, majd  lecserélték őket H4-es halogén izzóra, ahol a töltőgázhoz halogéneket, kevertek. Ennek köszönhetően fényesebben, fehérebben világítottak.A parabolatükörről visszavert sugarak párhuzamosak egymással.  Ez a bordázott fényszóróüvegnek köszönhető.

Vetítőlencsés fényszóró: A vetítőlencsés fényszórók jóval nagyobb területet tudtak bevilágítani, mint a parabolatükrös fényszórók. Ennél a típusnál ellipszoid alakú a tükör, így a visszaverődő fénysugarak az izzó előtt, kereszteznék egymást, így szükség van egy vetítőlencsére, ami párhuzamba hozza a fénysugarakat és az úttestre vetíti őket.

Gázkisüléses fényszóró:  A fényforrásért nem egy izzószál, hanem a gáztérben elhelyezett két elektróda között létrejövő ív felel. Hátránya, hogy a rendszer működéséhez nyomás alatt lévő bura és nagy feszültség szükséges. Kizárólag dinamikus fényszórómagasság-állítóval kombinálva használható.

LED-es fényszóró: a LED-es fényszórók esetében már nem izzók, hanem LED-ek adják a fényt. A LED-ek sokkal energiatakarékosabbak, mint bármelyik, halogén izzó. Élettartamukat nézve közel 50-100.000 üzemórát bírnak, míg a halogénizzók 2-3.000 üzemórát.

Fontos, hogyha cserélni kell a fényszórót, mindig megbízható forrásból vásároljunk minőségi alkatrészt az autónkhoz, ugyanis, bár vonzó egy kinézetileg azonos termék valamelyik kínai webshopból, nem biztos, hogy ugyanolyan fényszórókat kapunk kézhez, ami a biztonság szempontjából nem elhanyagolható, mert kigyulladhat a magas indítási feszültségtől.

A forgalmazott márkák:

Cégünk kínálatában megtalálhatóak az Aic. Competition, Alkar, Altele, Ashika, Audi, Automega, Blic, BMW, Borsehung, Bosch, Bugiad, Daewoo, Depo, Diesel Technic, Embo, Era, Euro Stamp, Febi, Fiat, Ford, Giant, Hella, Herth+Buss, Honda, Hyundai, Iveco, Jesselai, Johns, JP Group, K2, KIA, Klokkerholm, Lada, Land Rover, Lcc, Loro, Magneti Marelli, Maxgear, Mercedes-Benz, Metzger, Meyle, NTY, Opel, Optical, Oran, Peugeot, Philips, Polcar, Prasco, Porsche, PSA, QWP, Renault, Romix, Seat, Skoda, SKV Germany, Starline, Suzuki, Swag, Topran, Toyota, Trucklight, Tyc, Vag Group, Valeo, Van Wezel, Vemo Vaico, Volvo, Volkswagen, a legmagasabb minőségű fényszórók és alkatrészei, melyek a megbízhatóságot, a minőséget és problémamentes használatot biztosítanak.

Ha új fényszórót keres, akkor jó helyen jár, rendelje meg weboldalunkon vagy bátran keresse fel üzleteinket, és kérjen segítséget tapasztalt értékesítő kollégáinktól. Széles kínálatunk, kedvező áraink és prémium kategóriás vagy akár gyári termékeink állnak vásárlóink rendelkezésére.

 Fényszóró keresése autótípus szerint itt

 Karosszéria elemek kereső itt


Az Autó Centrál 97 Kft webáruház kínálatában más karosszéria alkatrészek is megtalálhatóak, tekintse meg széles választékunkat!